30. fejezet
Vajon hol lehet, mit csinálhat most Robin? Biztos egy "örömlánnyal" van most együtt. Amíg nem nagyon ismertem, Robinról sok mindent beszéltek. Például azt is, hogy sok "örömlány" került már az ágyába, de igazából szerelmes csak egyszer volt. A tragédia az volt, hogy a lányt megölték és Robin ezt soha nem heverte ki. Nem tudom, hogy valaha engem is szeretett-e ennyire, de most már amúgy is mindegy. El kell terelnem róla a figyelmemet. Térj észhez Maria, már nem érzel iránta semmit, verd már ki a fejedből. Bár az agyam ezt utasította a számnak, de a szívem valahogy máshogy érezte. Nem volt kedvem tovább Adamra várni, így inkább bementem a többiekhez. Rengetegen voltak a házunkba, alig lehetett elférni. Majd hallottam ahogyan a bácsikám hív engem.
- Maria, hogy érzed magad? Minden rendben van?
- Persze bácsikám, miért ne lenne?
Csak úgy kérdeztem, de most, hogy ezt megtárgyaltuk, valamit szeretnék veled megbeszélni.
- Igen? és mi lenne az?
- Ne itt, inkább menjünk fel az emeletre, ott nyugodtan beszélhetünk.
- Rendben van, menjünk a szobámba.
- Na miről akartál beszélni velem? - kérdezte Maria 5 perc múlva.
- Néhány napja levelet kaptam, egy nagyon régi kedves barátomtól és eljönne meglátogatni minket.
- Ez nagyszerű bácsikám, de miért mondod úgy mintha baj lenne?
- Mert kérni szeretnék tőled egy óriási szivességet.
- Hallgatlak. Mondjad csak.
- Költözz vissza addig Holdföldére amíg nálunk van.
- Micsoda? - emelte fel a hangját a meglepettségtől és a döbbenettől Maria.
- Kérlek, tudom, hogy sokat kérek, de ígérem megakadályozom, hogy Robin vagy a barátai akár csak megközelítsenek téged, csak kérlek ezt tedd meg nekem.
Nem is tudom, még nem állok készen arra, hogy visszamenjek. Utáltam látni ha a bácsikám köyörög nekem, de erre tényleg nem voltam még felkészülve.
- Rendben. Megértelek én. Rengeteg rossz emléked van ott. Akkor felejtsd is el, butaság volt megkérdezni.
Felállt, lógó orral és szomorúsággal a szemében az ajtóhoz sétált, hogy visszamenjen a többiekhez. A szívem szakadt meg akárhányszor így láttam őt.
- B...bácsikám, várj! Ha ez tényleg ennyire fontos neked akkor megteszem, visszamegyek Holdföldére. De van egy nagyon fontos feltétele ennek. Semmilyen körülmények között nem akarok vele találkozni.
- Ezt majd megoldjuk. Jaj lányom, annyira hálás vagyok. Nagyon köszönöm. Ez sokat jelent nekem.
Odajött és szorosan átölelt én pedig majdnem belefulladtam a szeretetébe.
- Na jólvan, ennyi szerintem elég lesz.
- Jaj bocsáss meg, nem akartalak megfojtani.
- Semmi gond, de most már igazán elárulhatnád hogyan hívják ezt a híres, jó barátodat.
- Még nem is mondtam?
- Hát nem igazán.
- Ó, a neve Edward király. Anglia királya.
- Értem, várj, mi? Király? - mosolyra húzta a száját és egyben meg is lepődött. Honnan vannak neked királyi barátaid bácsikám?
- Már nagyon régről. Edward is ebben a faluba járt nagyon sokszor és gyerekként nagyon jó barátok lettünk. Elhiszed, már 10 éve annak, hogy nem láttam. Kíváncsi vagyok mennyire változott meg. Talán rá se fogok ismerni.
- Azt azért kétlem, ne aggódj minden rendben fog zajlani amíg itt lesznek. Egyébként mikor érkeznek?
- 3 nap múlva.
- 3 nap? És csak most szólsz?
- Nem tudtam, hogy kérjelek meg, hogy gyere velem.
- Most már mindegy. De legalább 3 nap is valami. De a lányok is velem jöhetnek?
- Persze Maria, semmi akadályát nem látom, de nem tudnátok 1 nappal Edward érkezése előtt jönni, hogy fel tudjunk készülni a fogadtatására?
- Dehogynem, hisz tudja bácsikám, semmi akadálya.
- Hahaha...hát akkor rendben. - elindult az ajtó felé de még mondott valamit.
- Köszönet, mindenért.
Mosolyra húztam a számat s közben a bácsikám pedig elhagyta a szobámat. Hhhh...vissza oda ami elől menekülök. Ennél jobb már tényleg nem lehet uram? Még ez is, de legalább adj erőt, hogy túléljem, mármint nem a bácsikám programját, hanem azt a másik gondolt.
Levánszorogtam vissza a többiekhez főként azért, hogy szóljak a lányoknak mire kell számítaniuk.
Mikor közöltem a lányokkal ők annyira nem lepődtek meg mint én, mert mindaddig amíg biztosítják azt, hogy a De Noir fiúk ne jöjjenek a közelünkbe addig nyugodtak leszünk.
- Na és mikor indulunk? - kérdezte érdeklődve Lili.
- Na és mikor indulunk? - kérdezte érdeklődve Lili.
- Nos, a bácsikám azt akarja, hogy a király érkezése előtt 1 nappal érjünk oda, szóval két nap múlva lesz az indulás.
- És azt lehet tudni, hogy meddig akarnak maradni? - felelte Emily tágra nyílt szemekkel.
- Sajnos nem csajok, ki tudja meddig akarnak maradni. Az is lehet, hogy akár hónapokig is vagy ne adj isten évekig.
- És akkor addig nekünk mindvégig ott kell maradnunk amíg ők el nem mennek?
- Ha csak pár napról esetleg hétről van szó akkor igen, de ha évekig maradnak akkor nem fogunk ott maradni.
- Egyébként ha ti el akartok menni akkor ti elmehettek amikor csak akartok, bár én nagyon szeretném ha ott lennétek velem.
- Persze Maria, hisz ez természetes. Veled leszünk mindaddíg amíg azt nem mondod, hogy menjünk el.
- Hidd el, én ilyet soha nem mondanék.
- De most akkor mennyi időre csomagoljunk össze? - szólalt meg Lili.
- Azt nem tudom. Minél több ruhát hozzatok, mert ki tudja mi lesz. Meghát közbe elmehetünk majd ruhát is venni szóval.
- Akkor jó. És mit fogunk csinálni, ha király is megérkezett?
- Hát ha unalmas ember, akkor elszökünk úgy, hogy senki se tudja meg. Elmegyünk majd lovagolni vagy piknikezni egyet.
- Lovaglásról szólva. Emlékeztek amikor Robin soha nem tudott felülni a lóra, folyton csak leesett.
- Hát Lili, ennyiből is látni, hogy nem mindenhez ért az ember.
