Nem hiszem el, hogy ezt tettem :(

Sziasztok, meghoztam a kövi fejezetet, remélem tetszeni fog majd.
Puszi mindenkinek..:)



                                                             20. fejezet


Miután kiszabadultam Tyler karmai közül, olyan mérhetetlen nagy düh lángolt bennem, hogy az felolvasztott volna akár egy jéghegyet is. Már azon is elgondolkodtam, hogyha hazaérek elmondom a lányoknak, hogy a karácsonyi party után visszamegyek Holdföldére, hátam mögött hagyva a vállamra nehezedő súlyokat. Hazafele menet hirtelen megpillantottam Robint és a kis " csipet-csapatját " és gyorsa visszaléptem a ház oldalához, hogy még csak életlenül se vegyenek észre. Ha úgy vesszük ez ritkaságnak számított ugyanis mindig-mindenhol ők vettek észre engem. Nem is értem, hogy csinálják. Végül is De Noir-ok mit vár tőlük az ember. Bátorságot vettem magamon és fél szemmel kinéztem a ház oldaláról. Az út szélén, a falnak dőlve
álltak és beszélgettek. A nagy zajok közepette nem hallottam miről beszélnek. Aztán rájöttem, hogy Holdföldét lehet, hogy tudták uralni, de London már nem tartozik a területeik közé és különben is én jöttem ide előbb és nem nekem kell bujkálnom. Vettem egy mély lélegzetet és elindultam a boltokat nézelődve mintha ők ott sem lettek volna. Nem tartott sokáig míg észrevettek.
Ez a ruha tökéletesen állna rajtad. - szólt egy hang a hátam mögül, de szinte egyből felismertem, Robin.
Neked nincs jobb dolgod minthogy állandóan engem zaklass?
Eszem ágában sincsen zaklatni téged, de tudod, hogy addig nem tűnök el amíg el nem érem azt amit akarok.
Robin,.- mondtam szinte nyugodt hangon. Vésd már bele a fejedbe, hogy soha de soha nem fogok neked megbocsátani és akár te és a kis " csipet-csapatod " visszamehetnétek Holdföldére és végre békén hagyhatnátok engem.
Tudod, hogy én mindent megteszek neked Maria, de ezt úgysem fogom megtenni.
Akkor tudod mit.- szakítottam félbe. Nem akartam, hogy ezt megtudd, de nincs más választásom, hogy végre békén hagyj.
Na lássuk hercegnő, olyat kétlem, hogy tudnál mondani, amitől itt hagynálak téged.
Nagy levegőt vettem és megszólaltam.
Tyler meg én most már egy párt alkotunk.
Láttam ahogy Robin arca hirtelen megfeszül és mérhetetlen düh öntötte el a szemét.
Mi? Ez mégis hogy lehet? Hogy tehetted ezt velünk? Nem azt mondtam, hogy szeretsz engem?
Csak úgy dőltek ki belőle a kérdések.
Figyelj. Ezt én sem így akartam csak úgy megtörtént. ( Muszáj volt hazudnom neki mindenről, mert csak így tudatosul benne amit akarok.). Tyler őszintén bevallotta nekem, hogy szeret és láttam, hogy komolyan is gondolja. És azt, hogy hogy tehettem ezt velünk, Robin mi nem is voltunk soha együtt és lehet, hogy mondtam neked, hogy szeretlek, de az volt életem legnagyobb hibája.- Nem hittel el magamnak, hogy ezeket én mondtam ki, a szívem millió üvegszilánkra tört, a sírás is kerülgetett de én keménységet faragtam az arcomra és türtőztettem magam.
Sajnálom Robin, hogy most és így kellett megtudnod, de remélem attól még barátok lehetünk?
Még hogy barátok, Maria neked teljesen elment az eszed? Barátok legyünk és nézzem végig, hogy a szívem választotta  egy másik férfi karjaiban andalog, hát azt felejtsd el. Igazad volt, óriási hiba volt utánad jönni.
Nem hittem a fülemnek, hogy ezt pont ő mondta. Szinte már majdnem nyitottam a számat és mondtam volna neki, hogy ez mind nagy hazugság, mire megszólalt.
Remélem boldog leszel vele.
Néhány percig még egymás szemébe néztünk, majd hátat fordított nekem és a barátaival együtt köddé váltak. Miután ott maradtam teljesen egyedül elgondolkodtam az előbb történteken és csak ennyi jött ki a számon. Nem hiszem el, hogy ezt tettem. Majdnem rám jött a sírás de kibírtam míg haza nem értem. Beléptem az ajtón, Emily jött le a lépcsőről, Lili pedig kijött a nappaliból. Térddel estem le a földre és úgy sírtam mintha vízesés lett volna. Abban a pillanatban aggódóan futott oda hozzám a két legjobb barátnőm.


Bocsi, hogy ilyen rövid lett....=D
puszi Mariana..=D