2011. március 4., péntek

Bocsánatkérés

sziasztok:) Megérkezett a 6. fejezet remélem tetszeni fog. Ezt a részt szeretném ajánlani Reginek, Eperkének, Silver Ladynek, Sanyxinek, Dorottyának, Kingának és minden kedves olvasómnak. Kérlek benneteket írjatok komikat előre is köszi.
puszi:) Mariana:)



                                                                     6.fejezet



Egyedül ültem fent a szobámban és csak a veszekedésünkön járt az eszem. Ültem az ágyamon, felhúzott lábbal az arcomat a térdembe temettem és keservesen potyogtak a könnyeim. Soha nem hittem volna, hogy ilyen kis apróságon Robin ennyire fel tudja húzni magát. De az egészben talán az fájt a legjobban, hogy olyan erős hangnemben olyan durva dolgokat vágott a fejemhez amikről még csak álmodni sem mertem volna és pont tőle nem. Az érzéseim felülemelkedtek rajtam és a szívem majdnem megszakadt. Tudtam, hogy most egy ideig nem tudok megbocsátani Robinnak. Nem bírtam már tovább ébren maradni és az álom elnyomott. Reggel elég későn ébredtem meg, 11 óra fele.Nem voltam most olyan lelki állapotban, hogy most lemenjek a többiekhez, mert akkor csak elárasztottak volna a kérdéseikkel és ahhoz ma nem voltam ráhangolódva.

Az étkezőben...................
Jó reggelt Ms. Heliotrope.
Jó reggelt Emily és Lili.
Maria nincs veletek?????
Nincs, azt hittük már lent van.
Lehet, hogy éppen készülődik. Közben belépett Loveday és Sir. Benjamin.
Jó reggelt.
Jó reggelt lányok.
Maria?
Még nincs itt szerintünk készülődik vagy még nem kelt fel.
Hiszen a reggelit is kihagyta és most meg az ebédet is?? Ez így nem jó felmegyek hozzá.
Még mindig feküdtem az ágyamban tiszta pirosak voltak a szemeim a sok sírástól.Hallottam, hogy kopogtatnak az ajtón és egy férfi hang szólalt meg.
Maria nem jöttél reggelizni és most ebédelni sem akarsz. Tegnap óta egy falatot nem ettél. Mi a bajod?
Semmi bácsikám csak nem vagyok éhes ennyi az egész.
Azért hozatok fel valami ebédet.
Nem, nem kell bácsikám.
Erről nem nyitok vitát még a végén beteg leszel mert nem eszel.
Már csak azt hallottam, hogy lemegy a lépcsőn. Negyed óra múlva megint kopogtat az ajtón.
Maria hoztam egy kis ebédet.
De nem kell.......
Nem érdekel enned kell valamit, lerakom az ajtó elé.
Hallottam a pohár, a tányér és az evőeszközök csörömpölését amikor letette a földre a tálcát. Utána rögtön el is ment. Most semmire nem voltam ráhangolódva főleg nem az evésre. Később Loveday jött fel, hogy megnézze mi van velem és látta, hogy hozzá sem nyúltam a tálcához. Akkor bekopogott és benyitott a szobámba.
Maria mi van veled?
Sírás között ezt mondtam neki.Szerintem kérdezd az öcsédet ő pontosan tudni fogja.
És nem akarod inkább te elmondani?
Ne haragudj de most nem tudnám. Adott egy zsepit, hogy letöröljem a könnyeimet. Úgy is volt egy kis dolgom a De Noir várba valamit meg kell beszélnem az apámmal és utána beszélek Robinnal. Adott még egy zsepit és kilépett a szobámból.
Digweed ha megkérhetem állítsa elő nekem a hintót, mert elmegyek az apámhoz.
Azonnal hölgyem.
Kimentem a kastély elé, beszálltam a hintóba és elindultam.Negyed óra alatt meg is érkeztem. Bementem az étkezőbe szokás szerint az egész De Noir klán éppen evett.
Apám ha lehetne beszélnem kéne veled valamiről.
Persze drága lányom.
Rendben lányom ami azt illeti ez nagyon jó ötlet, de ki fogja idecsalogatni anélkül, hogy megtudna bármit is?
Azt bízd csak rám én azt elintézem.
Rendben van.
Elindultunk vissza az étkezőbe és rákérdeztem apámnál. Drága apám nem tudod mi lehet Maria és Robin közt, mert Maria keservesen sír napok óta, egy falatot nem evett még és szerintem komoly dolgon vesztek össze.
Hát édes lányom én erről nem tudok semmit. Na mindegy majd megbeszélem Robinnal. Visszaértünk az
étkezőbe. Odamentem Robinhoz és kértem, hogy jöjjön velem mert valamit meg kell beszélnünk. Felmentünk az én régi szobámba és máris belekezdtem a beszélgetésbe.
Robin min vesztetek össze Mariaval???????
Miből gondolod, hogy összeveztünk?
Nos, soroljam?
Maria nem hajlandó kijönni a szobájából, tegnap óta egy falatot nem evett, egy napja megállás nélkül sír emellett azt mondta, hogy ha meg akarnád látogatni még csa eszünkbe se jusson felengedni téged.Szóval tartozol egy kis magyarázattal.
Jólvan. A mi nap a városban hajba kaptun elég jól.
De konkrétan min vesztetek össze?
Hát megláttam egy mási férfival aki virágot ad neki
És legalább megkérdezted Mariat, hogy mért kapta?
Igen, persze. Azért mert véletlenül belefutott az a gyerek  és leverte a könyvét és kárpótlásul vette neki.
És te most komolyan ezen akadtál ki?
Igen, mert ő az én barátnőm neki ne vegyen senki virágot.
És miért ne csak mert te megtiltod? Figyelj Robin ennél még 1000-szer rosszabb dolgok fogna történni kettőtök között és ha te már egy ilyen kis apróságon kiakadsz akkor mi lesz majd később???
Nem tudom, lehet, de akkor is annyira idegesített.
Figyelj én most nem akarok beleszólni a kettőtök szerelmi életébe de ha most nem viseled a tetteid következményeit lehet, hogy a vége az lesz, hogy Mariat fogod elveszíteni és szerintem ezt te nem akarod.
Persze, hogy nem.
Akkor szedd össze magad és találj ki valamilyen módot, hogy bocsánatot kérj tőle, mert hosszú ideig ezt nem halogathatod, mert ezzel csak azt éred el, hogy Mariaval köztetek mindennek vége lesz.Szerintem gondolkozz el ezen. És most ne haragudj de mennem kell. Elindult az ajtó felé és már csak azt lehetett hallani, hogy becsukja maga mögött az ajtót.Miután Loveday elment, hosszú ideig gondolkoztam azon vajon mit kéne tenni, de végül döntésre jutottam. Bocsánatot kérek Mariatól és addig fogom üldözni amíg meg nem bocsát, mert azt nem élném túl ha elveszíteném.
Másnap elmentem a Merryweather kastélyba. Persze minden úgy történt ahogy Loveday mondta. Éppen, hogy csak beléptem az ajtón máris ott termett Benjamin, Ms. Heliotrope, Emily és Lili azon nyomban az utamat állták.
Mit akarsz itt Robin?-kérdezte elég dühös hangon Benjamin.
Mariahoz jöttem sürgősen beszélnem kell vele.
Na azt már nem-mondta Lili
Van fogalmad mennyire megbántottad? És képes vagy két nap elteltével idejönni?Mond csak mit képzelsz magadról?-kelt ki magából Lili.
Tudom és sajnálom de beszélnem kell vele.
Hát sajnálom de nem mehetsz fel hozzá. Most az lenne a legjobb ha egy ideig most nem is keresnéd.
De én azt nem bírom ki látnom kell őt.
Hát gondolkoztál volna az előtt hogy üvöltöttél vele és most menj innen.
Most menj innen kisfiam mondta barátságos hangon Ms. Heliotrope, menj mielőtt nagyobb baj lenne. Megragadta a karomat és kivezetett a házból. Nem nyugodtam bele, hogy nem engednek Mariahoz így elhatároztam hogy fellopózok hozzá még ha be is lesz zárva a szobája ajtaja.

Éjfél tájt.................
Este korán lefeküdtem ami azt illeti ki sem jöttem a szobámból egész nap. Olyan 8 és fél9 között aludtam el. Ma este se tudtam valami jól aludni de az elmúlt pár naphoz képest  ez az éjszaka azért jobb volt. Egy ideig még forgolódtam aztán lehunytam a szemem és elaludtam.Kivételesen nagyon jól elnyomott az álom de éreztem hogy valami nedves dologgal van tele az ágyam. Résnyire kinyitottam a szemem és csak a könnyáztatta zsebkendőim voltak. Már nem volt erőm ahhoz hogy eldobjam őket így inkább visszaaludtam. Nem sokkal ezután éreztem hogy a hideg levegő végigfut a testemen. Nem tulajdonítottam neki nagyobb figyelmet gondoltam talán nem csuktam be az ablakot. Hallottam hogy elkezd nyikorogni a padló aztán abbamaradt. Valahogy olyan furcsa érzésem támadt mintha figyelne valaki.Felemeltem a fejemet hogy körülnézzek de a korom sötétben semmit sem láttam. Fejemet fáradtan tettem vissza a párnára. Mikor hirtelen egy nagyobb mennyiségű levegő csapott meg......megint. 5perc múlva már annyira fáztam hogy felkeltem és becsuktam az ablakot. Megfordultam és Robin ott állt előttem talpig feketében. Te meg mit keresel itt mondtam dühös hangon.
Maria szerintem tisztáznunk kéne egy-két dolgot.
Szerintem meg nincs mit megbeszélnünk.
Maria kérlek..........
Nem Robin........takarodj el a szobámból és felejtsd el, hogy mi valaha is ismertük egymást.
Szívszorító volt ezt kimondani de meg kellett tennem.
Rendben van de én ezzel még nem fejeztem be.
Hát pedig többet úgysem találozunk.
Ezt meg, hogy érted?
Soha többé nem akarlak látni Robin De Noir és most menj.
Láttam a fájdalmat a szemében, elindult az ablak felé, kilépett rajta, lemászott a fán és eltűnt az erdőben. Annyira rossz volt így beszélni Robinnal de még nem tudtam megbocsátani neki nem láttam azt rajta, hogy tényleg, igazán a szívéből kér bocsánatot. Ezen többet nem akartam töprengeni visszafeküdtem az ágyba és reggelig fel sem keltem.
Reggel mikor felébredtem sokat gondolkoztam vajon ma mit kéne tenni. Hosszú idő után először elhatároztam, hogy lemegyek a többiekhez. Kiléptem a szobámnak az ajtaján és lassú léptekkel elindultam az étkező felé. Mikor megjelentem minden szem rám szegeződött.
Maria de jó, hogy végre lejöttél olyan régen nem láttunk már. Gyere ülj le egyél valamit. Leültem a régi helyemre de nem ettem valami sokat.
Mi a terved mára drága barátnőm?-kérdezték a lányok.
Nagyon mára nem terveztem semmit talán elmegyek egy nagy sétára minél messzebb az erdőtől.
Elkísérünk.
Ne.......nem kell,most szeretnék egy kicsit egyedül lenni.
De Maria....
Nem lányok.
Rendben van te tudod.
Akkor most mennék majd jövök. Kiléptem a kastélynak az ajtaján és találomra elindultam a város felé. Mikor megéreztem egy ideig bolyongtam, megálltam az egyik bolt előtt és néztem a kirakatot mikor egy idegen kéz megérintette a vállamat. Lassan megfordultam és meglepődtem hiszen mennyi az esély arra, hogy kétszer is összefutunk a városba.
Tyler szia.
Szia Maria.
Látom elég szomorú vagy mi történt?
Azt most hosszú lenne elmondani.
Akkor menjünk sétálni és út közben elmondod.
Egy kicsit még hezitáltam de végül beleegyeztem.
Elindultunk egy utcán és elkezdtem mesélni az elmúlt pár napomat.............

10 megjegyzés:

  1. Szia Mariana!
    Tetszett, hogy Robin elhatározta, hogy visszaszerzi Mariát, olyan aranyos volt...
    Remélem, minél hamarabb kibékülnek, és nem gubancolja itt tovább a szálakat az a nyamvadt Tyler...
    Nekem valahogy nem szimpatikus, bár lehet, hogy nem akar semmi rosszat, de úgy látszik, hogy Maria tetszik neki...
    Ez pedig már egy rossz pont az én szememben, mert szerintem Maria csak Robinhoz illik, senki máshoz...
    Na, hajrá, hozd össze Mariát és Robint minél hamarabb!!! :)))))
    Puszi

    VálaszTörlés
  2. Szia Mariana :D
    Jajj remélem kibékül Robin és Maria :( Hát igen Tyler nekem is egy kicsit fura... Nagyon tetszett ez a rész :D Vároom az újat :D Puszi(LLL)

    VálaszTörlés
  3. szia Dorottya
    hát lesz még egy-két dolog ami a kibékülésig vezet de majd meglátjuk mi lesz a végén. Tyler hát nem egy ló lélek de majd kiderül. Köszi hogy írtál....
    puszi:)

    VálaszTörlés
  4. szia Regi
    Az még egy kicsit odébb van hogy kibéküljenek, de majd az is meglesz egy kis idő múlva. Köszi, hogy írtál és örülök, hogy tetszett...
    puszi:)

    VálaszTörlés
  5. Szia!
    Ez a Robin, ugye? Szép kis balhé lett belőle, remélem, hamar kibékülnek! Tyler alaposan bekavart, lesz még vele gond a továbbiakban vajon?
    Várom a kövit!
    Puszi

    VálaszTörlés
  6. Szia! Nagyon nagyon tetszett a story! Nem rég kezdtem el egyet én is:http//:szivemvalasztotja.hu

    VálaszTörlés
  7. szia Silver Lady
    hát igen Robin már csak ilyen és igen lesz még gond Tylerrel. Hamarosan lesz folyti.
    puszi....

    VálaszTörlés
  8. szia Britney
    köszi örülök hogy tetszett, majd elolvasom a tiedet is.
    puszi:)

    VálaszTörlés
  9. Szia Mariana:D
    jujj jóó lett nagyon am szavaztam is xd
    várom az újat
    puxi

    VálaszTörlés
  10. szia Kinga
    örülök, hogy tetszett és hogy szavaztál... hamarosan lesz friss.
    puszi:)

    VálaszTörlés